#önkormányzati választás 2019 október 13
Önkormányzati választások számai: hallgat a mély
A meglepőnek tartott önkormányzati választás után az ellenzéki közvélemény érzülete és a voksolás által kirajzolt valóságos kép nagyon eltér egymástól. A tarka nagyvárosi világ alatt egy szinte mozdulatlan Magyarország található, a politikai erőviszonyok pedig jóformán megegyeznek az egyik korábbi választásokat követővel.
Kövér: Sajtószabadság van, nagyobb is, mint kellene
Sok hibát elkövettünk - mondta Kövér László, amikor kedd este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a többi között arról beszélt, miért veszítette el a fővárost a Fidesz október 13-án. Kiderült, hogy ma már úgy érzi, Göncz Árpád köztársasági elnökké választása talán nem volt jó ötlet, egyébként pedig Biszku Béla “egy utolsó, mocskos gyilkos.”
Tóth Richárd

Már az első testületi ülésen lemondott a Fidesz támogatta polgármester egy településen
A polgármester és a képviselőtestület nem tudott megegyezni az anyagiakról, így új választás jöhet.
hvg.hu

40 ember felmondott az újpesti városházán
Az érintettek azelőtt kérték a felmentésüket, hogy az új ellenzéki polgármester munkába állhatott volna.
hvg.hu

Pikó: „Korrekt hangulatú” volt az átadás-átvétel
A leköszönő fideszes polgármester azt írta, jó anyagi helyzetben adja át a kerületet.
hvg.hu

Üres irattartókat talált Baranyi Krisztina a ferencvárosi hivatalban – fotó
Érdekes fotót osztott meg a IX. kerületi polgármester.
hvg.hu

Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP embere Baján
A Fidesz nemet mondott az ellenzéki polgármester békejobbjára.
hvg.hu

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt
A színész-rendező szerint esélyes, hogy egy másfajta út kezdődik. Színigazgatói posztra viszont nem pályázik.
hvg.hu

Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér
Az önkormányzati választások tapasztalatairól és lehetséges következményeiről ezúttal az érintettek szólalnak meg. A hvg.hu-n ezúttal a szocialista választmányi elnök és a függetlenként induló volt főpolgármester-jelölt fejti ki véleményét.
Puzsér Róbert

Kunhalmi Ágnes: Jobb később, mint soha
Az önkormányzati választások tapasztalatairól és lehetséges következményeiről ezúttal az érintettek szólalnak meg. A hvg.hu-n ezúttal a szocialista választmányi elnök és a függetlenként induló volt főpolgármester-jelölt fejti ki véleményét.
Eljárás indult a TV2 és az Origo ellen a XI. kerületi polgármester rágalmazása miatt
László Imréről az önkormányzati választások előtt jelentek meg hírek, amelyek szerint szexuálisan zaklatott egy nőt.
hvg.hu

Három helyettest már kinézett Karácsony
Koalíciós kormányzásra készül, lehet, még két helyettese lesz.
hvg.hu

Döntöttek: Pikó is marad polgármester
Hiába nyújtottak be 4 panaszt is az önkormányzati választás végeredménye ellen.
hvg.hu

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani
A Somogy megyei Kisberényben megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki.
MTI / hvg.hu

Újraszámolták a szavazatokat, de V. Naszályi maradt az I. kerület polgármestere
V. Naszályi Márta 121 szavazattal nyert, a Fidesz megfellebbezte az eredményt. Mindhárom kifogásolt szavazókörbe leadott szavazatot átnéztek, nem volt semmi probléma.
hvg.hu

"Ez csak sérelemgyűjtemény" - Csepelen sem lesz új polgármester-választás
A Fővárosi Választási Bizottság sorra söpri le a választási eredményt megkérdőjelező beadványokat, a szocialistáké sem volt megalapozott.
unknown

Kósa elmélete megbukott, nem a Budapesten élő külföldiek miatt bukott Tarlós
Hamisnak bizonyult a Fidesz alelnökének állítása Tarlós István vereségéről: az adatok szerint nem Budapesten szavazó külföldi uniós polgárok voksai segítették a főpolgármesteri székbe Karácsony Gergelyt.
hvg.hu

Megzavarták Orbán Viktor beszédét - percről percre a parlament üléséről
Többen többféleképpen értelmezték már az önkormányzati választások eredményét, most a miniszterelnök is megpróbálkozik vele az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.
hvg.hu
